Segítse munkánkat adója 1%ával

Alakulás éve: 2001 - Közhasznúság: PK.T.KH.624 - Adószám: 18973468-1-08 - Bankszámlaszám: 10700031-26829704-51100005

2018. május 14., hétfő

EGÉSZSÉGNAP 2018. 04, 14.

EGÉSZSÉGNAP

Amikor 2001-ben megalakult a klubunk, kerestük az utunk, azon gondolkodtunk, mivel tudnánk segíteni a körülöttünk élő embereket. Bár közhely, de igaz, hogy a megelőzés olcsóbb a gyógyszernél, ezért elhatároztuk, hogy ingyenes egészségnapot szervezünk különféle, a népességet érdeklő, tesztcsíkokkal elvégezhető szűrővizsgálatokkal.

Az első alkalmakkor 40-50 résztvevő jött el, jórészt a klubtagok és családtagjaik, aztán 7 alkalommal a Balázs Béla ÁMK-ban 90-100 érdeklődőt szűrtünk meg. Volt olyan év, amikor tavasszal és ősszel is megrendeztük ezt a programot, idén április 14-én, már hagyományosnak mondhatóan - mivel tizenegyedik alkalommal történt -, az Újvárosi Művelődési Ház egészségnapi rendezvényében vettünk részt tevékenyen. Az idő verőfényesen szép volt, így nyitotta meg a rendezvényt Radicsné Csőre Andrea, a művelődési ház vezetője, Szeles Szabolcs önkormányzati képviselő, végül jómagam a Győr Arrabona Lions Club nevében szóltam a megjelentekhez. Orvosok, diétás nővérek, asszisztensek, önkéntes segítők tették a dolgukat, a tesztcsíkokat szponzori segítséggel, gyógyszercégek felajánlása alapján, illetve az önkormányzaton keresztül a WHO segítségével kaptuk.
A szórólapokat az Illés nyomda készítette klubtagtársunk Zsombori Eszternek köszönhetően.

 Az Első Győri Lions Club szemész orvosának betegsége miatt dr. Lendvai Emma szemész szakorvos a Lions Clubok Magyarországi Szövetsége szemszűrő buszában lévő műszerek segítségével - amelyet Zsombori Eszter alelnökünk és férje Illés Zoltán szállított le a rendezvényre -, 35 felnőtt pácienst vizsgált meg, tovább küldeni nem kellett senkit. A szemszűrő busz visszajuttatásában Iván György, az Első Győri Lions Club soros elnöke segített.

Dr. Vesztergom Hedvig bőrgyógyász főorvos 58 pácienst vizsgált meg, elsősorban anyajegy-szűrést végzett, rosszindulatú elváltozás gyanúja miatt 4 pácienst küldött szakrendelésre.

Mivel a látásromlás egyik leggyakoribb oka a cukorbetegség okozta látóhártya megbetegedés, úgy gondoltuk az idei évben az egészségnapon megjelenő érdeklődőket kikérdezzük, hogy milyen mértékben veszélyeztetettek a betegség kialakulására? A Findrisc tesztet használtuk, Kőhegyiné Gede Erika és Győriné Fodróczy Annamária klubtársak voltak a kérdezők. 72 személy töltötte ki a kérdőívet, akik nem tudtak arról, hogy cukorbetegek lennének, Benke Tamás klubtagunk háziorvosként , dr. Fürst Ágnes diabetológus háziorvosként - a Patrónus  Lions Club alapító tagja -,  és jómagam háziorvos  és belgyógyászként  értékeltük a páciensek adatlapját a mért vércukor, vérnyomás, triglicerid, koleszterin, testzsír %, BMI alapján. A megjelent 17 férfi közül 50 % 60 év feletti volt, a veszélyeztetettség 12 pont felett is 50 %. A megjelent 55 nő közül 10 % 45 év alatti,28 % 45-55 év közötti, 25 % 56-65 év közötti, 31 % 66 -75 év közötti és 6 %  volt a 75 év feletti. A veszélyeztetettség 12 pont felett 65 %, a megfigyelésünk az, hogy a nők nagyobb létszámban jelentek meg, de az 50 év alatti korosztály még mindig kisebb létszámban képviseltette magát. Összeségében 60 páciens adatlapja tartalmazott kóros értékeket, a fennmaradó 12 páciensnél nem találtunk eltérést. Az érdeklődők megkapták az adatlapot - akinél probléma volt, azt tanácsoltuk, hogy ezzel keresse meg a háziorvosát -, akiknek diétás tanácsra volt szüksége, legyen az magas triglicerid vagy koleszterin szint, cukorbetegség vagy elhízás, hozott laborban emelkedett húgysavszint, azok Ladocsi Anikó és Kovács Márta dietetikusok felvilágosítását hallgathatták meg, sőt az esetek egy részében írásos anyagot is kaptak.  25 páciens kért konkrét probléma miatt tanácsot, nemek szerinti megoszlásuk: 6 férfi és 19 nő. 6 fő fogyókúra miatt, 12 fő magas vérzsírszint miatt, 4 fő cukorbetegség miatt, 1-1 fő köszvény, epebetegség, vérhígító szedés miatt kért tanácsot.

Újításként receptversenyt hirdettünk az egészséges étkezés jegyében, a beérkezett receptek közül a diétásnővérek javaslata alapján választottuk ki a győztes étel leírást, a Kisalföld Gyógyító ételek című könyvét Csőre Gáborné nyerte meg, a receptet mellékeljük.

Úgy gondolom, hogy ez a rendezvény is öregbíti a klubunk hírnevét, bár nem konkrét adományt adunk, de a megelőzésben segítünk annak, aki kéri.

Szabó Ibolya dr.
Győr Arrabona Lions Club alapító tag


Töltött csirkemell

Hozzávalók:
1 kg csirkemell szeletelve
20 dkg zabpehely
párolt spenót vagy kelkáposzta

A zabpelyhet kevés vízben megfőzzük. Pirított szezámmaggal, vágott petrezselyemmel, zúzott fokhagymával, tojással, piros paprikával, sóval ízesítjük.
Kis rudakat formálunk belőle.
Betekerjük a párolt spenót vagy kelkáposzta levélbe, majd a hússzeletekbe.
Olívaolajjal megkenjük és tepsiben kisütjük.
Köret: bulgur reszelt sárgarépával

Csőre Gáborné

2017. szeptember 23., szombat

Sikeres Pannonhalmi Séta!

A Lions mozgalom alapvető gondolata a segítés, legyen az vak, gyengénlátó vagy autista. Alapító tagunk dr. Vesztergom Imre egy mellrák ellenes gyaloglás ötletén felbuzdulva kitalálta 2002-ben, hogy a létrehozandó Autista Otthont támogassuk azzal, hogy néhány km –t sétálva az erre benevezőktől összegyűjtött pénzt az építkezéshez felajánljuk. A gondolatot tett követte és már mentek is a telefonok, hogy minél többen jöjjenek el a jó cél érdekében. Az első alkalommal a Kosaras dombról indultunk és az épülő otthonhoz érkeztünk. Az út során volt idő pihenésre, frissülésre, - a szponzorok által biztosított üdítő, sör, alma, pogácsa jólesett.  Az évek során az útvonal keveset változott, van, aki már nyár elején jelzi, hogy szeretne jönni, az utóbbi kilenc alkalommal a Hefter Galériából indultunk és ide értünk vissza, a séta végén gulyással, csilis babbal vártak bennünket a szponzorok, az Autista Otthon mellett a Vakok és Gyengénlátók Szövetségét, a Tandem Kerékpár Egyesületet és Radó Iskola sérült gyermekeit  segítettük többek között az összegyűlt pénzzel. Az időjárás mindig kegyes volt hozzánk, általában 200-250 résztvevőnek örülhettünk, a befolyt összeg is hasonló volt, -300-500000 Ft, -  több alkalommal sikerült emblémázott pólót is ajándékoznunk a résztvevőknek. A hangulat, az emberek jókedve a biztosíték arra, hogy minden soros elnök támogatja, hogy szervezzük meg a következő évben is a programot.
Így történt ez a 2017. évben is a XV. jubileumi sétán, amikor 266 nevező 559000 Ft-t adományozott a már korábban is támogatott Vakok és Gyengénlátók, a Mindszentpusztai Autista Otthon és a Radó Tibor Általános Iskola számára.


Szabó Ibolya dr.

2016. május 12., csütörtök

Egészségnap 2016 04. 09.


EGÉSZSÉGNAP
Amikor 2001-ben megalakult a klubunk, kerestük az utunk, azon gondolkodtunk, mivel tudnánk segíteni a körülöttünk élő embereket. Bár közhely, de igaz, hogy a megelőzés olcsóbb a gyógyszernél, ezért elhatároztuk, hogy ingyenes egészségnapot szervezünk különféle, a népességet érdeklő, tesztcsíkokkal elvégezhető szűrővizsgálatokkal.
Az első alkalmakkor 40-50 résztvevő jött el, jórészt a klubtagok és családtagjaik, aztán 7 alkalommal a Balázs Béla ÁMK-ban 90-100 érdeklődőt szűrtünk meg, - volt olyan év, amikor tavasszal és ősszel is, - idén április 09-én , már hagyományosnak mondhatóan , - mivel kilencedik alkalommal történt- , az Újvárosi Művelődési Ház egészségnapi rendezvényében vettünk részt tevékenyen. Bár az idő  nem volt oly kegyes, mint tavaly, legalább eső nem esett, így nyitotta meg a rendezvényt Radicsné Csőre Andrea, a művelődési ház vezetője, Szeles  Szabolcs önkormányzati képviselő, majd Miklósyné Bertalanfy Mária WHO koordinátor köszöntötte az érdeklődőket , végül dr. Benke Tamás a Győr Arrabona Lions Club soros elnöke szólt a megjelentekhez. A nap folyamán a Lions Clubok Magyarországi Szövetségének  zónaelnöke, Boronkay Gusztáv is  eljött. Orvosok, diétás nővérek, asszisztensek, önkéntes segítők tették a dolgukat, a tesztcsíkokat szponzori segítséggel, - gyógyszercégek felajánlása alapján, illetve az önkormányzaton keresztül a WHO segítségével kaptuk
A szórólapokat  az Illés nyomda készítette klubtagtársunk Zsombori Eszter segítségével.
 Az I. Győri Lions Club szemész orvosa dr. Kéry Klára a Lions Clubok Magyarországi Szövetsége szemszűrő buszában levő műszerek segítségével,  - amelyet a Patrónus Győr Lions Club tagja, Bokányi Miklós szállított le a rendezvényre, klubtársai , Cseh József, Ficsor Gábor, Szalay Zoltán a műszerek ki és visszarakodásában segítettek-, 37 felnőtt pácienst vizsgált meg és a Radó Tibor Iskolából  15 gyermeket,  20 személy szemüveget kapott , a többiek tanácsot, tovább küldeni nem kellett senkit.
Dr. Vesztergom Hedvig bőrgyógyász kolléga 60 pácienst vizsgált meg, elsősorban anyajegy-szűrést végzett, rosszindulatú elváltozás gyanúja miatt 3 pácienst küldött szakrendelésre.
Dr. Benke Tamás,-  klubunk   soros elnöke , - háziorvosként , dr. Mészáros Judit belgyógyász a Gerecse Start Lions Club alapító tagja  és jómagam,  Szabó Ibolya dr. háziorvos  és belgyógyászként  értékeltük a páciensek adatlapját a mért vércukor, vérnyomás, triglicerid, koleszterin, testzsír%, BMI alapján, - ezt mindegy 114 páciensnél végeztük el, a megjelent nők , - 62 fő fele 65 év feletti, a megjelent  20 férfi közül  a férfiak harmada 50-64 év közti, a többi a 65 és feletti és 35-49 év közötti, 82 páciens adatlapja tartalmazott kóros értékeket, a fennmaradó 32 páciensnél nem találtunk eltérést. Az érdeklődők megkapták az adatlapot, - akinél probléma volt, azt tanácsoltuk, hogy ezzel keresse meg a háziorvosát,-  akiknek diétás tanácsra volt szüksége, legyen az magas triglicerid vagy koleszterin szint, cukorbetegség vagy elhízás, hozott laborban emelkedett húgysavszint, - azok  Ladocsi Anikó és Kovács Márta dietetikusok felvilágosítását hallgathatták meg, sőt az esetek egy részében írásos anyagot is kaptak,  28 páciens kért konkrét probléma miatt tanácsot, az életkori megoszlás 40 év alatt alatti 2 fő,  40- 60 év között 14 fő, 60 év  feletti 12 fő, sokan, - 14 fő, - fogyókúra miatt jelentkeztek , a legnagyobb létszám , -18 fő, - magas vérzsírszint miatt, 5 fő cukorbetegség miatt , 1-1 fő  köszvény, epebetegség, vérhígító szedés miatt kért tanácsot.
Úgy gondolom, hogy ez a rendezvény is öregbíti a klubunk hírnevét , bár nem konkrét adomány adunk, de mégis segítünk annak, aki kéri.
Szabó Ibolya dr.

Győr Arrabona Lions Club alapító tag.

Támogatási prioritások


  • A látás védelme, megelőzés, vakok és gyengén látók segítése
  • Egészséges életmód, megelőzés szűrések és tájékoztatás segítségével

Rendszeres programjaink

  • jótékonysági gyalogtúra
  • egészségnap – egészségi állapot ingyenes felmérése,
  • jótékonysági forralt bor árusítás,
  • véradás szervezése
  • Arrabona Lions Esték- beszélgetés híres emberekkel /eddig: Erőss Zsolt, Várszegi Asztrik, Korcsmáros György, Dr Kukorelly István, Bujtor István, Mikó István/
  • közlekedési lámpákhoz "kattogók", hangjelző készülékek telepítése
  • ifjúsági csereprogram: lehetőség fiatalok számára, hogy külföldre utazhassanak, családoknál és központi nemzetközi táborban más kultúrákkal ismerkedjenek, cserébe külföldi fiatalok fogadása itthon családoknál és a központi táborban

Az általunk támogatott szervezetek, intézmények

Vakok- és Gyengénlátók GyMS M-i Szervezete, Radó Tibor Általános Iskola, "Süss fel Nap" Alapítvány , "Família" Nagycsaládosok Egyesülete, Pannonhalmi Egyházmegyei Karitasz Alapítvány, F-es Alapítvány, "Mit Tehetnék Érted" Autizmus Alapítvány, PAMOK Gyermek Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály